(2014.08.17 – 20.)
Ebben az évben hatodik alkalommal keltünk útra, hogy kellemesen eltöltve néhány napot, körbebiciklizzük a Magyar Tengert. A beszámolók igyekeznek egy kicsit kedvcsinálók is lenni a jövő évi rendezvényre, ezért kérlek benneteket, hogy ezeket a sorokat is így olvassátok.
Az előzetes regisztráció és egyeztetések után az indulás napján tizenkét óra előtt negyvenkilencen találkoztunk Siófokon a vasútállomás parkolójában. Annak ellenére, hogy ez volt az eddigi legnagyobb létszám, mindenki pontosan érkezett, ami bennem egy nagyon fegyelmezett társaság benyomását keltette. Segítőink, Ervin és Zita kinyitották a csomagjainkat szállító kisbusz ajtaját, bepakoltuk a csomagjainkat, és mindenki megnyugodott, hogy minden be is fért. Előtte azért voltak aggodalmak! Rövid tájékoztató és létszámellenőrzés után déli tizenkettőkor indultunk el.
Közel ötven kerékpáros elég jelentőségteljes sort tud képezni a kerékpárúton, azért fennakadásokat nem okoztunk, a társaság – sebességtől függően – három részre tagolódott. Ez nem okozott gondot, mert már az indulásnál előre egyeztettük a pihenőhelyeket, és mivel mindenki nyugat felé vette az irányt, nagy baj nem történhetett. Ehhez persze az is kellett, hogy a kiscsikó vehemenciájával rendelkező iskolás különítményt Karcsi – a maga hihetetlen türelmével – elől terelgesse, a sort pedig most is Gábor és Zsolt zárta, garantálva azt, hogy senkit sem fogunk magára hagyni.
A túra alatt egy óránál, tizenöt-húsz kilométernél többet nem nagyon kerekeztünk egyhuzamban, ez úgy tűnt, kellemes tempó lesz. A megállókat a tervezettek szerint tartottuk meg, persze azért a szervizelésekkel együtt. Az első etap sajátossága, hogy itt válik el, jók-e a kerékpárok beállításai: ha nem, a műszaki egység elvégzi a szükséges teendőket. Most is így volt.
A nap sajnálatos különlegességét az utolsó szakasz, a kemping előtti néhány kilométer hozta meg. Esés-bukás egymás után. Valami lehetett a levegőben, mert ilyenre még nem volt példa. Csak hogy érzékeltessem: egy kerékpárvilla eltörött, egyik társunkért este még érte jött az aggódó párja, és hazavitte. Elég kellemetlen intermezzo, de a krónikához sajnos hozzátartozik.
A többség az estét most is a kemping melletti étteremben töltötte. Krisztina és Attila jó ötletének köszönhetően már kora délután jeleztük az étteremnek az érkezésünket, így már felkészülve, az étterem kerthelyiségében elszeparáltan költhettük el a vacsoránkat. Itt már egy sokkal kellemesebb történet csalt sokunk arcára mosolyt. Az étterem tulajdonosa megkérdezte Zsoltit, milyen parfümöt használ? Ezt az asztalnál igen furcsa tekintettel fogadtuk, lévén a tulaj férfi volt. Látta az arcunkon a megdöbbenést, és magyarázattal szolgált: az egyik pincér hölgynek keltette fel a figyelmét a parfüm illata. Odahívta a kolléganőjét, aki körbeszaglászta a fiúkat, és Attila mellett állt meg. Ő győzött, az ő parfümjének illata lengte be a kerthelyiséget, megbabonázva a pincér hölgyet.
A második napunkon az indulást kilenc órára időzítettük, amit annak ellenére sikerült tartanunk, hogy Ibolyát, Vilit és Rolandot ki kellett vinni a vasútállomásra. Vili tíz éves, és az első nap tapasztalatai alapján úgy döntött, hogy még vár egy évet a túra teljesítésével. Így bepakolás után már csak negyvenöten keltünk útra.
Ez a nap zökkenőmentesen alakult, mindent a tervek szerint tudtunk teljesíteni. Az egyetlen esemény az ebédhez fűződik. Balatongyörökön tartottuk a déli pihenőt. Többen a móló közelében lévő Fehér Vitorlás Vendéglőt választottuk, mivel ott nagyon finom gulyáslevest készítettek tavaly. Ezzel nem is volt gond. De a kiszolgálás, mindent alul múlt. Nem többet, mint nyolcvan percet kellett várni az ebédre, a pincér szinte kerülte a vendégeket. Szóval: ezt a helyet nem javasoljuk senkinek.
A Tomaj-kempingben a sátorállítás után nagy grillezésbe kezdett a társaságunk egy része, aki nem a tűznél tüsténkedett, az a pingpongasztalnál futkározott körbe-körbe. Forgóztunk. A Zsolti által hozott emlékérmet, mint győztes, Éva kapta meg, a legpechesebbnek járó díjat pedig Kriszti vehette át. Neki az utolsó percekben kificamodott a bokája.
A harmadik napon is időben el tudtunk indulni, lelkileg felkészülve az északi part emelkedőire. Induláskor újabb veszteséget könyvelhettünk el: Emese térde már nem bírta a kerékpározást – egy korábbi sérülése újult ki – így a kísérő kisbuszban folytatta az utat. A csapat ezen a szakaszon is három részre oszlott, de a pihenőknél bevártuk egymást.
A táv teljesítését néhány defekt, beállítás, váltójavítás kissé akadályozta ugyan, ám ezeket viszonylag könnyedén leküzdöttük. Balatonfüreden fotó az IPA fánál, kora délután érkezés Alsóörsre. Még a becsekkolás előtt itt is bejelentkeztünk vacsorára a Rezeda étterembe, hogy legyen asztalunk, és a harminc-egynéhány vacsorát időben el tudják készíteni.
A sátorállítás után észrevettük, hogy a kempingben milyen fejlesztések voltak: építettek egy medencét, csúszdákkal. Amikor odaértünk, gyerekek pancsoltak az egyméteres vízben. Elővettük a fürdőruhákat, és a gyerekek nagy csodálkozására mi is kipróbáltuk ezt a kis élményfürdőt. Mivel erős bennünk a versenyszellem, úszóversenyt rendeztünk. A medence hossza kb. tíz méter volt, de erre a célra tökéletesen megfelelt. A fiúk versenyét – több visszavágó után is – Zsolti nyerte, a diákokét Bogi. Ekkor már az úszómester jelezte, hogy bezárja a strandot, ám némi kis unszolásra megengedte, hogy az abszolút bajnoki címért megvívjanak a legjobbak. Itt két versenyszámban küzdött meg Bogi és Zsolti: egyiket Zsolti, a másikat Bogi nyerte. Rendkívül jól szórakoztunk. Jövőre amikor Alsóörsre érkezünk, egyből itt fogunk kezdeni!
A vacsoránkat kellemesen elköltöttük a Rezedában. Itt került sor az ötödik túrát teljesítők emlékplakettjének kiosztásra, amit ebben az évben négyen vehettek át: Zsolti, Gábor, Benedek és Karcsi. Vacsora után egy kis séta, beszélgetés, és nyugovóra tértünk. Az éjszaka nyugalmát egy óriási vihar zavarta meg. Negyed kettőkor elkezdett esni, és fél nyolcig abba sem hagyta. Szemerkélő esőben csomagoltuk össze a cuccainkat, de szerencsére az indulásra már normalizálódott az időjárás. Senkinek sem fordult meg a fejében, hogy nem kerekezik tovább!
Az utolsó nap délelőttjén nyirkos, őszi időben tekertünk, a kenesei emelkedőre fizikailag és szellemileg is felkészültünk, így nem okozott gondot. A balatonvilágosi kilátó után kényelmes tempóban haladtunk. Szépen lassan felsorakoztunk Zsófi mögé a hátralévő tizenkét kilométerre, csak a gimnazistákból és egyetemistákból álló különítmény vágtázott a cél felé. Dél körül már a nap is kisütött, így teljesen kellemes időben érkeztünk meg Siófokra.
Vasárnap délben negyvenhét kerékpáros kelt útra, és – némi veszteséget elszenvedve – huszadikán, egy óra után nem sokkal, negyvenketten értünk célba. Mosolygós, és fáradt társaság kezdte meg a csomagok kipakolását az autóból, készülve a hazaútra. Az emléklapok kiosztása után úgy köszöntünk el egymástól, hogy jövőre veletek ugyanitt!
Budapest, 2014. augusztus 21.
Győri József
